Képzés

Továbbra is a társadalombiztosítási ügyintéző képzés a legnépszerűbb – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint tavaly sem csökkent az érdeklődés a szakképzések iránt, nőtt viszont a főiskolai végzettséggel jelentkezők aránya. A listát továbbra is a pénzügyi képzések uralják, ugyanakkor 2015-höz képest jelentős változások történtek a legnépszerűbb tízben.

Az elkövetkező két évben több mint 300 ezer négyzetméter új irodaépület jelenik meg a piacon Budapesten – derül ki a 2016-os Ingatlan Évkönyv című kiadványból. A fejlesztések felpörögtek, az új irodaházakhoz pedig az üzemeltetésben jártas szakemberek kellenek, akiket a nemzetközi szaknyelvben facility managernek hívnak. Kik is ők valójában? Hol tanulhatják ki a szakmát? Mekkora fizetéssel számolhatnak itthon és külföldön. Hamarosan indul egy képzés, amit az osztrák munkaerőpiacon is elfogadnak.

Januárban lehet jelentkezni az Európai Bizottság 2017. október 1-jén induló gyakornoki programjára. Olyan diplomás, legalább az EU egyik munkanyelvét magas szinten beszélők pályázatát várja a brüsszeli testület, akik szeretnék megismerni az EU illetve annak egy területének működését. A túljelentkezés nagy, a szakmai gyakorlattal járó előny (kapcsolatok, referencia, új tudás) úgyszintén. Kinek jobbak az esélyei? A Blue Book nevű programról tartott tájékoztatót a Bizottság a budai Európa Pontban.

A karriertervezést egyre kevésbé lehet kitolni az egyetemi évekig. A tudatos pályaorientációra és karrierépítésre törekedők az Engame Academy csapatával már a középiskola négy éve alatt heti 3-4 órányi workshopon és foglalkozáson készülhetnek a jövőre.  Példéul tankönyvből magolás helyett önálló projektekkel, amivel fejlődik a kreatvitás és a prezentációs készség.

Juditnak 9 napja volt cukrász-tanoncként szakmai gyakorlati helyet találni. Csakhogy cukrászdakereső hideghívásaival rendre zátonyra futott. Így inkább Facebook-profilján és sütiblogján indított saját kampányt - ahol a közvetlen reklámszöveg mellett a fotón épp finomságokat készítve bizonyít élesben. Bejött. Két nap alatt 3300-an keresték meg és végül a szakma egyik legmeghatározóbb nevénél kapott helyet Budapesten.

Indul a tanév és vele együtt az OKJ-s szakmai képzések időszaka. A HelloKarrier összegyűjtötte válaszokat a leglényegesebb kérdésekre.

Nincs olyan óvodás vagy kisiskolás, akit ne bombáztak volna valaha a felnőttek a szokásos "Mi leszel ha nagy leszel?"  kérdéssel... Egy mexikói üzletember az ötletet kreatívan továbbgondolva viszont  speciális  élményparkokban teszi közelről megtapasztalhatóvá a szakmákat,  már négy - öt éves kortól. Íme a KidZania és a hazai MiniPolisz.

Pörgesd fel a karriered

Regisztrálj a Monsteren
REGISZTRÁLOK
Monster mobil alkalmazások - Gyors, kényelmes, ingyenes. Töltsd le alkalmazásunkat most!
android
ipad
iphone

Média partner 

jobinfo