A világ női úszósportjának egyik legnagyobb alakja. Ötszörös világbajnok 50 méteres medencében, világcsúcstartó, kilencszeres Európa-bajnok, Világkupa-győztes. Hosszú Katinka azonban nemcsak sportoló, üzletasszony is egyben. Edző férjével, Shane-nel vállalkozást alapított: az Iron Lady márkát építik könyvvel, fürdőruhával, fehérjeitalporral. A „Hello, Karrier!” az új termékek bemutatóján Hosszú Katinka sikerének titkát kutatta. Beszéltünk az úszónővel, elolvastuk új könyvét. Íme, amire jutottunk.

Már kapható az úszónő második motivációs könyve, „Iron Lady – Az átalakulás” címmel, amely a 2013-as barcelonai világbajnokságtól napjainkig terjedő időszakot foglalja össze. Megtudhatjuk belőle egyebek mellett, hogyan lett Hosszú Katinkából Iron Lady. A könyvet múlt héten a táplálékkiegészítőket gyártó BioTechUSA központjában mutatták be egy közösen kifejlesztett - fehérjetartalmú italporból és shakerből álló - termékcsaláddal (Ironseries) együtt.

Mi kell a kiemelkedő eredményhez?

Úgy gondoltuk, Hosszú Katinka példáján adunk egy kis adrenalinfröccsöt olvasóinknak. Katinka készségesen válaszolt kérdéseinkre. Amire nem jutott idő, azt könyvéből idézzük. Nagyon nagy titkokat nem észleltünk, viszont a tanácsokat és a példákat egységben látva kirajzolódik a sikerhez vezető út, a győztes mentalitás. Íme 10 pontban a legfontosabb gondolatok.

1.Mindig legyen célkitűzés, de nem akármilyen
„Rendkívül fontos, hogy legyenek nagy célok és azon belül részcélok napokra lebontva. Én így élem az életemet. Jövő évre a riói olimpia lesz a nagy cél. Szeretnénk úgy felkészülni, mint az idei világbajnokságra. Nem érmekben, hanem időeredményben gondolkodunk. Persze jó lenne aranyat nyerni, de azt nem tudom kontrollálni, csak amit én teszek le az asztalra. Így cél 4 perc 30 másodpercnél gyorsabban leúszni a 400 méter vegyest” – árulta el Hosszú Katinka magazinunk olvasóinak.

Hosszú Katinka és motivációs könyve. Egy hete mutatta be az úszónő második könyvét, amelyből fel is olvasott a sajtótájékoztatón. „Iron Lady, az átalakulás” a címe. Már megvásárolható.

2. Építs az erősségeidre, dolgozz a gyengeségeiden
Katinkát érdeklődési köre és erőssége terelte az úszás felé. Már gyermekkorában kiderült, hogy szereti ezt a sportot, emellett remek versenyzőalkat („A rajtkő látványa nekem gyújtóláng” – írja a könyvben), gyorsan tanul (ezt már az úszásra őt megtanító nagypapa fedezte fel). Ezen kívül azonban akadtak, akadnak gyengéi is: türelmetlen, hajlamos a problémákat a szőnyeg alá söpörni, ami később nagyobb gondot okoz. Emellett tinédzserkorában időnként elengedte magát, nem koncentrált száz százalékkal az úszásra. Mindegyik gyengeségén sokat dolgozott. A lélek kezelésében segített neki, hogy pszichológus diplomát szerzett.

3. Hinni kell az elvégzett munkában
"Mi a legjobb tanács, amit valaha is kaptál” – tettük fel a kérdést az úszónőnek. „Hiszek abban, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Lehet, hogy nem abban a formában, amire elsőre gondol az ember, de valahol visszajön a karrierben.” Katinka az Egyesült Államokban egytemista évei alatt az akkori világsztárok mellett készülve jött rá, hogy a „nagyok” nem csak tehetség miatt azok. Saját szemével látta, hogy az olimpiai bajnok Rebecca Soni fél órával a hivatalos edzés kezdete előtt, hajnali fél hatkor már nyújtógyakorlatokat végzett, egyedül. Katinka szerint az igazán nagy dolgok ott dőlnek el, amikor csinálsz valamit, amit senki sem figyel. Annak a minősége – az odaadás, a maximális kivitelezés, a nem lankadó akaraterő juttat el a csúcsra.

4. Legyen technikád és segítőd a hullámvölgyek leküzdésében
Katinka impozáns eredménylistája azt a látszatot kelti, hogy olajozottan megy a gépezet, ám a valóságban rengeteg válsághelyzetet él át és negatív trendet fordít meg. „Napi szinten vannak hullámvölgyek. Ennek leküzdésében nagy segítség a férjem, Shane (Shane Tusup – a szerk.), akivel folyamatosan motiváljuk egymást. Amikor gyenge pillanatom van, akkor kisegít, és fordítva is igaz.” Egy példa: a kazanyi vb 400 méter vegyesére az utolsó napon kerül sor, Katinka ekkorra már rendkívül fáradt volt. És rettenetes izgalom kerítette hatalmába. Ekkor jól jöttek Shane megnyugtató szavai: „Nyertél már világbajnoki címet és bronzérmet. Ha úgy érsz be, hogy alig tudsz kijönni a medencéből, már büszke leszek rád, mindegy hányadik vagy a végén.” „Ez hatott” – mondta utólag Katinka.

Hozzáteszi: Ha valami nem jön össze huzamosabb időn át, akkor szeret arra gondolni, ha majd összejön, annál édesebb lesz az érzés. „Ilyen volt például az, amikor az idei világbajnokságon 26 éves koromra sikerült az első nagypályás felnőtt világcsúcsot megúsznom a 200 méteres vegyesúszásban” – meséli Katinka, aki a célba érés után elsírta magát.

Hosszú Katinka és csapata. Vállalkozásának munkatársai a kazanyi vb-n úszott világcsúcsának bekeretezett oklevelével lepték őt meg. A kép bal oldalán férje, edzője, üzlettársa: Shane Tusup, közöttük Szekeres Dorina londoni olimpikon úszó, aki októbertől cégük (Toos Sports Agency) operatív vezetője.

5. Szárnyakat ad a dicséret a megfelelő helyről
Egy mondat is csodákat tud tenni. Darnyi Tamás úszólegenda (négyszeres olimpiai bajnok, világversenyen veretlen) egyszer odalépett Katinkához és elmondta mennyire tiszteli őt és soha nem látott még úszót, aki ilyen sebességi fokozatban edzett volna. „Egy ilyen mondat sokszor ezerszer nyom a latba bármilyen aranyéremnél, ha visszaigazolásról van szó” – írja könyvében Katinka.

6. Innováció nélkül nem megy
Megújulás nélkül nem lehet a csúcson maradni. Aki ugyanazt csinálja éveken keresztül, az előbb-utóbb versenyhátrányba kerül. E folyamat a munka világának bármely szegletében alapigazság. Nincs ez másként a versenysportban sem. Katinkáék 2014 elején, aranyérmek után határozták el, hogy megújítják az úszótechnikát.  Ez azzal járt, hogy fel kellett áldoznia a komfortéreztét és eredményességét a jövő érdekében. Szinte újratanulta az úszást, meg kellett szabadulnia az eddigi berögzött mozdulatoktól. Ha ebbe nem vágnak bele, lehet, hogy idén még meglett volna a vb-cím, de a 2016-os olimpián már csökkentek volna az esélyei. Mert a versenytársak is innováción dolgoznak.

7. Gyűjts minél több tapasztalatot
Katinka a Világkupaversenyeken olyan versenyszámokban is elindul, amelyekben nincs nyerési esélye. Egy alkalommal 400 méteres gyorsúszásban a 8. helyen végzett, jelentősen lemaradva az elsőktől. Ám volt hozadéka: élesben tesztelte magát, és a nála jobb gyorsúszók inspirációt adtak. Ezek a „futottak még” kategóriás eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy jobbak lettek a fordulói, robbanékonyabbak a rajtjai, erőteljesebbek a kidelfinezései.

Szintén egy későbbi előnyt hozó tapasztalat volt, amikor egy Világkupaversenyen görcsbe állt lábbal úszta le a 200 méteres gyorsúszást. Lelassult, utolsó lett, de megtanulta kezelni a helyzetet. A kazanyi vb 400 méteres vegyesének utolsó fordulójánál szintén jött a görcs, de sebességet alig vesztve behozta magát az első helyre.

Hosszú Katinka az üzletasszony. Itt éppen Lévai Bálintot, a BioTechUSA ügyvezetőjét lepi meg egy ajándékkal - dedikált fürdőruhájával. Ekkor mutatták be a cég és Katinka által közösen kifejlesztett „Iron Series” termékcsaládot. Ez az "Iron Meal" fantázianévű magas fehérjetartalmú, hozzáadott vitaminokat, ásványi anyagokat és rostokat tartalmazó étkezéshelyettesítő italport és az Iron shakert foglalja magában.

8. Ne tegyél magad elé korlátokat
Katinka szerint a legnagyobb gond, ha limitáljuk magunkat, azaz előre megmondjuk, hol vannak a határaink. „Egyvalamit megtanultam, valóban kitolhatóak a határok” – mondja. Ennek titkát abban látja, hogy edzésen se megelégedni nem szabad, se belefásulni a rutinba. Az ellenséget szimpatikusnak, mosolygósnak és megnyerőnek írja le, aki így suttog a fülébe: „Itt vagyok megint dőljünk hátra együtt, a francnak tekersz ilyen őrült tempóban, sokkal jobb vagy mindenkinél...”

9. Kellenek a példaképek
„Szükség van valakire, aki inspirál. Nem kell követni, csak adjon lökéseket” – vallja Katinka. Neki korábban Egerszegi Krisztina, aztán Kovács Ágnes adott erőt, majd néhány éve felfedezte LeBron James amerikai profi kosárlabda-sztárt. „Ő az én hősöm” – vallja. LeBron a gettóból jött, szupersztár lett nagy vagyonnal, de dübörög benne a küzdés, sosem lankad. Katinka nemcsak a távolból szemlélte LeBront, hanem transzparenst készített és kiment a sztár egyik meccsére. Ez állt a feliraton angolul: „LeBron! Én csak egy lány vagyok Bajáról, Magyarországról, nem is kellene itt lennem. Te inspirálsz engem, köszönöm.” LeBron meccs közben észrevette a feliratot, két kezét összetette, meghajolt, és mutatóujjával rámutatott. Sokat jelentett ez a gesztus az úszónőnek.

Akadt egy másik egykori NBA-sztár - Kobe Bryant -, akitől tanult valamit Katinka. Bryant azt mondta, neki két személyisége van. Az egyik a hétköznapi, a másik pedig aki a pályára lép. Utóbbi a „Black Mamba”, aki nem foglalkozhat Kobe Bryant problémáival. Katinkának a másik személyisége az Iron Lady lett. „Ez mentálisan megkönnyíti a maximum elérését. Katinka sírhat edzésen, sajnáltathatja magát, az Iron Ladyt nem érdekli.”

10. Bánj óvatosan a pénzzel, gondolkozz hosszú távon
Katinka az első úszó a világon, aki a pénzdíjból keresett összeggel átlépte az 1 millió dolláros (290 millió forint) határt. Ennek ellenére luxuskiadásuk néhány drága órára korlátozódik, amivel a világbajnoki címeiket ünnepelték. Nincs lakásuk, albérletben laknak. Az élelmiszerek árcímkéjét is megnézik és a minőségi limiten belül az ár-érték arányban legjobbat veszik. A felhalmozott pénzüket vállalkozásukba, annak bővítésébe fektetik. Most nincs itt a házvásárlás időszaka. Az majd a versenysport után a családalapítással összekötve következik el.

Hosszú Katinka a „Hello, Karrier!" magazin főszerkesztőjével, Karácsony Zoltánnal is megosztotta gondolatait.

Névjegy – Hosszú Katinka

Hosszú Katinka 1989-ben született sportos családba. Édesapja Hosszú István 81-szeres magyar válogatott kosárlabdázó. Katinka Baján járt általános iskolába és gimnáziumba. Nagypapája tanította meg úszni. Első világversenye a 2004-es athéni olimpia volt, ahol a 31. helyen végzett. Első jelentősebb aranyérmét a 2005-ös ifjúsági Európa-bajnokságon szerezte. 2008 őszén az University of Southern California amerikai egyetem pszichológia szakára iratkozott be. Itt készült a versenyekre és diplomázott. A nagy áttörés 2009-ben sikerült, amikor a római világbajnokságon megnyerte a 400 méteres vegyesúszást, 200 méter vegyesen és 200 méter pillangón pedig a 3. helyen végzett. Nagy esélyesként érkezett a 2012-es londoni olimpiára, ám végül csalódást keltően érem nélkül távozott. Klasszisát bizonyítja, hogy tanult a felkészülési hibákból. Otthagyta amerikai edzőjét és azóta Shane Tusuppal tréningez, akihez férjhez is ment. A 2013-as barcelonai világbajnokságon már újra bajnok (200 méter vegyes, 400 méter vegyes), amit idén Kazanyban megismétel egy 200 méter háton szerzett bronzéremmel kiegészítve. Az orosz városban ússza első hosszúpályás világcsúcsát, 200 méter vegyesen 2:06,12 alatt csap célba. Közben gyűjti a Világkupa-győzelmeket, és első úszóként erre az évre átlépi a pénzdíjakból nyert 1 millió dolláros (290 millió forint) határt.

Pörgesd fel a karriered

Regisztrálj a Monsteren
REGISZTRÁLOK
Monster mobil alkalmazások - Gyors, kényelmes, ingyenes. Töltsd le alkalmazásunkat most!
android
ipad
iphone

Média partner 

jobinfo