Nem fér bele az időmbe, úgysem sikerül, majd jövőre, nem is kell ez nekem, lusta vagyok, nincs önbizalmam… Ugye, ismerősek ezek a kifogások? Mit lehet tenni, ha hajlamosak vagyunk halogatni a kitűzött célt és csak mentségeket keresünk. Erre ad tanácsot Petrány Viktória karrierszakértő.

Az egész itt kezdődik: Elhatározom, hogy idén valami újat fogok tanulni, mert új lendületet akarok adni a karrieremnek. Megvan, mire vágyom, keresem a tanfolyamokat, majd nem iratkozom be.
Nos, vannak lépések – tanfolyamnál apróbbak is –, amiket nem vagy jócskán késve teszek meg. Vajon miért halogatok, amikor tudom, hogy cselekedni kell a cél eléréséhez?

Halogatás: a láthatatlan ellenség

 

Íme a SMART szabály, azaz a célitűzés legyen konkrét, mérhető, elérhető, reális és kapcsolódjon hozzá határidő.

Gyanús, hogy a halogatás az ember számára olyan, mint Don Quijote szélmalma.  A „nem cselekvést” ugyanis nem tudom leharcolni azzal, ha SMART célokat kitűzök és a meghatározott lépéseket szisztematikus nyomon követem. Idővel elmaradnak a lépések. Coachingban, a klienseimnél felfigyeltem rá, hogy a „tudom, mit kéne tennem, csak ’hát lusta vagyok, nincs erőm, nincs önbizalmam, stb.” szólam sokkal inkább kifogás, mint valódi ok az eredmények elmaradására.

Elismerem, nem gyenge kifogás: A „nem cselekvés” ugyanis nehéz érzelmekkel jár, úgy mint bűntudat, kétségek, önsajnálat, …  E közben pedig az elme sem tétlen: egy sor valósnak látszó kifogást legyárt, amik megállítanak, és feledtetik a célt és azokat az élményeket, amikre valóban vágyunk: az alkotási, felfedezési, tanulási, gyarapodási vágyat, stb..
 Kulcskérdésnek látszik, hogy miért választjuk inkább a halogatással járó gyötrődést a céllal szemben?

Ezért választjuk szívesebben a feladat tologatását

Nos, ha a halogatással járó gyötrődés egy érzelmi fék, akkor valójában az ember ok nélkül ácsorog olyan sokat egy helyben élete során? Hál’ Istennek, önmegítélésnek semmi helye sincs az ügyben! Van ugyanis egy ok, ami a legtöbb embernek megálljt parancsol, épp csak nem tud róla; vagyis, már akkor megáll, amikor még azt sem tudja, mitől fél.
A problémamegoldáshoz szokott emberi elme számára az ismeretlen területre lépés, a változás kész talajvesztés: még nincs mit megoldani vagy legyőzni. És jönnek a valósnál is valósabbnak látszó visszatartó aggodalmak: „ennek nincs semmi alapja, nem látom, hová vezet ez, nincs garancia arra, hogy jobb lesz”, stb.
 Megjelenik az aggódás, a lemondás miatti önvád, bűntudat vagy a megítéléstől való félelem, ami a legtöbb ember számára szinte rutin, és ezért ezt fogja választani az ismeretlenbe fejesugrással szemben.

Ám nem minden sarokban lapul szellem

Amikor csak lustán ücsörgök a kanapén, és épp egy lépést sem teszek a célom felé, akkor nem feltétlenül arról van szó, hogy megrettentem a nagy változástól. Valljuk be, nem csak az eget-földet rengető lépések előtt vagyunk hajlamosak a leülésre.

Tekinthetünk a nem cselekvésre természetes vonakodásként is, és nagy empátiával fordulhatunk magunk felé, ha például azért állunk, mert:
-    A feladatokat eleve nem szívesen végezzük. Ha a célt lebontottam feladatokra, akkor nem csoda, hogy nem akaródzik elvégezni őket. Gyerekkorból jön, hogy a feladat egy muszáj, és csak ritkán élvezhető.
-    A félsz előre viszi a dolgokat. Felnőtt korra ezt is megtanultam: majd ha már szorít a cipő, belehúzok.
-    Tudom, hogy eleve nincs szükségem sok időre. Természetes, hogy hátradőlök, és kivárom az utolsó pillanatot, amikor még esélyes, hogy elkészülök.
Tehát, ha a halogatás nem hátráltat túlzottan, akkor nincs miért aggódni.

"Mit tegyek, ha halogatós vagyok?"

A halogatás, mint a célok megvalósításának elmaradása nem köthető egyetlen személyiségtípushoz.
Egyik véglet beáll egy működési módra, és ha a külső környezet megváltozik, tehetetlenné válik. Másik szélsőséges viselkedés, aki folyamatosan pörög, ötleteket gyárt, belefog ebbe is, abba is – látszólag állandó változásban van, ám ő nem igazán tud kitartani egy cél mellett. Egyik sem az igazi, úgy fest, a kettő együtt kell. 

Noha, reménytelennek látszik a helyzet, de szerencsére a megoldás annál könnyebb:

1.    Ismerkedj meg a saját működéseddel
Mi sarkall új célok keresésére? Mennyi ideig tartasz ki mellette? Mi von el a célodtól? Mik azok a lépések, ahol jellemzően leállsz? Milyen érzés elképzelni, hogy teljesül a célod?

2.    Találd meg a saját tempódat
Alakíts ki egy olyan tempót, ami a tennivalók és a közben megjelenő érzelmi terheltség – például teljesítményfélelem, bizonytalanság vagy ellenállás – szempontokból is vállalható. Határozd el, hogy egy egyszerű célkitűzésen gyakorolni fogod a tempódat.

Így gyakorolj:
1.    Tűzd ki a célt.
Van valami, ami nem felel meg az életedben vagy, amit el szeretnél érni? Nézd meg, mi az pontosan. Ez lesz a célod.
Például, javítani akarsz az étkezéseden, ezért egy hónapig nem eszel cukrot.
2.    Tedd meg az első lépést a cél felé.
3.    Állj meg, amikor elöntenek a tapasztalások – események, sikerek, ellenállások, érzések.  Addig maradj ezekkel az élményekkel, míg ismét úgy érzed, hogy fontos számodra az új cél és szeretnéd elérni.
4.    Tégy egy újabb lépést, szerezz új élményeket.
Akkor is lépj, ha bizonytalan vagy abban, hogy jó felé mész-e. Nincs rá garancia, hogy az összes lépés nyerő lesz. Az viszont elég biztosra vehető, hogy ami van, az nem felel meg. Szóval, menni kell.
5.    Állj meg ismét és tapasztalj.
Lehet, hogy úgy érzed, hogy nem megy, vagy hogy a cél elérhetetlen. Gondolatban azonban visszatérhetsz oda, hogy lehetséges, ezért új dolgokat veszel fel a szokásaid közé.

A tapasztalat azt mutatja, hogy menet közben változhat a célról alkotott elképzelés és persze, a hozzáállás. Van, hogy úgy képzelem, gyors lesz a folyamat és piszok nehéz, majd kiderül, hogy könnyű, ám sokkal hosszabb utat járok be a célig, mint hittem. És olyan is van, hogy végül egészen más célt érek el, mint ami felé elindultam.
De ezek csak akkor következnek be, ha mozgásban vagyok.

Összegzés:
•    A tanult önszervező módszerek elvesztik a hatásukat, mert a vágyott cél felé haladásért meghatározott lépések átváltanak kötelező feladatokká, és létrejön az ellenállás.
•    A kifogásokat használja az ember arra, hogy fékezze az ismeretlen felé haladást, és elkerülje a talajvesztettség érzését.
•    A változáshoz kapcsolódó talajvesztés félelme képes elhiteti velünk, hogy ha újba fogunk, van miért aggódni.
•    A halogatás, a lustaság vagy a türelmetlen eredményvárás nem feltétlenül kórosak. Tekinthetők természetes reakciónak is az előttünk álló feladatokra.
•    A halogatás legyőzésére legjobb mód, ha megtalálod a saját tempódat.
•    A jövőben nincs biztos jó. A jelenben viszont van biztos rossz, amin érdemes túllépni.

Petrány Viktória
Coach, HR szakértő
www.munkaland.com

Pörgesd fel a karriered

Regisztrálj a Monsteren
REGISZTRÁLOK

Petrány Viktória

karrier coach, HR tanácsadó
  • Válts állást okosan
  • Add legjobb önmagadat az interjún
  • Hozd ki a legmagasabb fizetést
  • Kezeld a munkahelyi nehézségeket
  • Teremts egyensúlyt a munka - magánélet között
  • Indíts startupot
Bemutatkozik a szerző
Korábbi írások, tanácsok
Kérdezd a szakértőt
Monster mobil alkalmazások - Gyors, kényelmes, ingyenes. Töltsd le alkalmazásunkat most!
android
ipad
iphone

Média partner 

jobinfo