Az értékesítés válságálló területnek számít. Az oldalunkon található 3 ezer állásajánlat 20 százaléka - közel 600 pozíció - értékesítőknek szól. Igaz, a pozíciók széles skálán mozognak: a bolti eladótól az informatikai tanácsadóig nagyok a különbségek fizetésben, presztízsben, elvárásban. Főként azok számíthatnak munkára, akik képesek új ügyfelet behozni, széles kapcsolatrendszerrel és iparági ismerettel rendelkeznek. Külön műfaj a pénzügyi tanácsadás, amelyben egyéni vállalkozók dolgoznak és a bevétel jutalékokból keletkezik.

Nehéz közös nevezőt találni az értékesítéssel kapcsolatos pozíciók között, ugyanis a minimálbéres bolti eladótól a nettó 700-800 ezer forintos fizetéssel honorált SAP-értékesítőig széles a pozíciók és a munkák skálája. Általában igaz: minél összetettebb a munka és magasabb végzettség kell hozzá, annál jobban díjazzák a munkát. Ebből a szempontból a sales krémjét az orvoslátogatók, az informatikai tanácsadók és a mérnök-értékesítők alkotják. Mindhárom területhez szakirányú diploma kell és természetesen értékesítői véna.

Orvoslátogatók: szigorú szabályok

"Az orvoslátogató szakma betöltésének feltételeit külön rendelet szabályozza. Jelenleg orvosi, fogorvosi vagy gyógyszerészi diplomával, illetve 2004. óta, egy módosítás értelmében már egészségügyi főiskolai diplomával vagy biológus, esetleg vegyész végzettséggel is végezhető ez a munka" - mondta el kérdésünkre Gogolák Rita, a Ventiv Group tanácsadója. Azt is megtudhattuk tőle: az orvoslátogatókat foglalkoztató cégek a célcsoport szerint is szeretik megszűrni a pályázókat. Szakorvosokkal orvosi vagy gyógyszerész, míg háziorvosokkal főiskolai diplomás értékesítők foglalkoznak. Hogy mennyit lehet orvoslátogatóként keresni? Konkrét választ hivatalosan nem kaptunk. Szakmai körökben név nélkül nyilatkozva Budapesten a havi nettó 300-350 ezer forint plusz céges autót és mobiltelefont tartották elérhetőnek.

Nem előírás, de gyakorlatilag lehetetlen az érvényesülés mérnök-értékesítői poszton mérnöki diploma nélkül. A kivitelezőkkel vagy a tervezőirodák képviselőivel nem lehet egyenrangú, partneri viszonyt kialakítani, ha nem a szakmából jön az értékesítő.

Területi képviselők: óriási túljelentkezés

Kedvelt pozíciónak számítanak a multinacionális cégek területi képviselői munkái. Ők jellemzően boltokat látogatnak és népszerűsítik a cég termékeit a boltvezetők körében, megpróbálják elérni, hogy látható helyre kerüljenek ki a munkaadó portékái. A Nestlé Magyarországtól megtudtuk jelenleg is aktuális "területi képviselői" pozíciójukra több százszoros a túljelentkezés. Az észak-keleti magyarországi régióból például 2 ezer feletti jelentkezés érkezett, sőt, budapesti pozíciójukra is több száz. Fekete Balázs toborzási-kiválasztási specialista szerint a pozíció népszerűsége a "középfokú végzettség" és a "jogosítvány" hívó szavaknak is köszönhető. A Nestlé - nél jellemzően 2- 3 körből álló folyamatban választják ki az ideális jelölteket. Állásinterjún a pályázók gyakran kapnak értékesítői feladatot. Például nagy teljesítményű takarítógépet vagy épp kábeltelevízió-előfizetést kell "eladniuk" a tesztfeladat során az interjúztatónak.

A sales sok területére jellemző, hogy nem előfeltétel az egyetemi, főiskolai diploma, hanem érettségivel és egy szakirányú végzettséggel már lehet boldogulni. Ilyenek például a hirdetésszervezői, üzletkötői, pénzügyi tanácsadói, telefonos értékesítői és a call centeres munkák. A sikeres munkához azonban itt is elengedhetetlenek a szaknyelvben soft skillnek nevezett képességek: a jó kommunikáció, a meggyőzőerő, a monotóniatűrés, a visszautasítások kezelése, a stressztűrés. A hirdetések többségét átfutva a "B"-kategóriás jogosítvány, és némely cégnél a diploma szintén előnyt jelent. Pénzügyi, ingatlantanácsadói, hirdetésszervezői munkákban elterjedt a vállalkozói státusz, ami azt jelenti a munkavállaló számára: fizetésben a határ a csillagos ég, ám még a minimálbér sem garantált.

Pénzügyi tanácsadók: jutalékból élnek

Kicsit részletesebben a pénzügyi tanácsadói munkáról. Szinte kizárólag egyéni vállalkozói formában végezhető, a bevétel pedig a közvetített hitel, biztosítás vagy befekektetés arányában alakul. A szakma ismerői szerint havi 300 ezer forintos jutalékbevételből már meg lehet élni. Hogy mi mennyi jutalékot ér? A lakossági jelzáloghitel után a tanácsadói bónusz a hitel összegének 1,2-2,4 százaléka. A felső sáv akkor érhető el, ha a hosszabb - legalább 20 év - a futamidő és életbiztosítás is kapcsolódik hozzá. A magánnyugdíjpénztári átléptetés 10 500 forint, pályakezdők beléptetése 4500 forint. Magasabb jutalék kapható az úgynevezett unit linked megoldásokkal, ami életbiztosítással kombinált befektetést jelent. Itt az éves befizetés 40-50 százaléka a bónusz. Az életbiztosítások az éves díj 30-60 százalékát, a casco, az autó kötelező felelősségbiztosítása 6-8 százalékot, az utasbiztosítás 16-18 százalékot ér. Jól fizet a Fundamenta lakáskasszába való beléptetés - az első befizetési díj 60 százalékát, körülbelül 35 ezer forintot.

Érdemes nem azonnal a mély vízbe ugrani, hanem egy fix munkahely mellett mellékállásban elkezdeni a munkát egy közvetítésre szakosodott cég kötelékében, "alvállalkozóként". A sikeres munkavégzést segítő tanfolyamokat részben vagy egészben saját zsebből kell fizetni. Egy 3 napos tréning körülbelül 50-60 ezer forintba kerül. Igaz, előfordul, hogy bizonyos feltételekkel - például x számú szerződéskötés esetén - a cég visszafizeti a tanfolyamdíjat. Fontos megjegyezni, hogy sokan nem alkalmasak erre a munkára. Ezért is jobb először mellékállásban indulni és a "rendes munka" után, hétvégén ügyfeleket vadászni.

Pörgesd fel a karriered

Regisztrálj a Monsteren
REGISZTRÁLOK
Monster mobil alkalmazások - Gyors, kényelmes, ingyenes. Töltsd le alkalmazásunkat most!
android
ipad
iphone

Média partner 

jobinfo